Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Ferenc pápa az oltóanyagok szabadalmának felfüggesztése mellett foglalt állást.
Mindenki számára biztosítani kell, hogy hozzáférhessen a vakcinához – mondta a katolikus egyházfő a Vax Live nevű jótékonysági koncert nézőihez címzett videóüzenetében. A koncert célja, hogy megünnepelje a reményt, amelyet a koronavírus elleni vakcinák jelentenek az emberek számára, és támogassa az oltóanyagok eljuttatását a rászorulókhoz. A koncertet május 2-án vették fel a Los Angeles-i SoFi stadionban, és vasárnaptól tekinthető meg több felületen. Üzenetében Ferenc pápa kiemelte: a társadalomnak olyan gyógyírra van szüksége, amely nemcsak a tüneteket, hanem a baj gyökereit is kezelésbe veszi.
Individualizmus, nacionalizmus
A beteg gyökerek közé tartozik az individualizmus vírusa, amely közönyössé teszi az embereket mások szenvedésével szemben – hívta fel a figyelmet.
Ennek a vírusnak az egyik variánsa a nacionalizmus, amely megakadályozza például az oltóanyagok nemzetközi elosztását.
Egy másik variánsa az, amikor a piac vagy a szellemi tulajdon törvényeit feljebbvalónak tartjuk a szeretet és az emberiség egészségének törvényeinél” – tette hozzá. A katolikus egyházfő – mint korábban már többször – egy „befogadó, igazságos és fenntartható gazdasági modell” szükségességét hangsúlyozta. „A világjárvány mindannyiunkat válságba taszított, de nem szabad elfelejtenünk, hogy nem leszünk már ugyanazok, mint a krízis előtt” – mutatott rá. „Vagy jobban, vagy rosszabbul jövünk ki belőle” – tette hozzá.
(MTI)
Fotó: MTI/AP/Andrew Medichini